pillanatünnepek-ünneppillanat
2010 január 1. | Szerző: betmenke
még
új-zélandon eldöntöttem, hogy megállok. lelassítom az időt. nem sietek többet
sehová. ötezer km egyhuzamban emberekkel szorosan buszba zárva sok volt nekem. megtanultam
se perc alatt megbecsülni az itthoni életemet. a napjaimat. a kádbanüléseket, a
sétákat ebédszünetben, az esti meleg teázást, a reggeli zuhany utáni
ágybavisszafekvéseket, a szombat reggeli piacramenést, a céltalan Duna parton bóklászást
és az embereket, akik körülvesznek….. még ott eldöntöttem, hogyha hazajövök,
akkor minimálra veszem az életem. parázs leszek kicsit tűz helyett. Kevés
ember, nincs rohanás, se zene, se tv, se színház, kevés beszéd, halkabb szavak.
Egyszerűen csak lenni vágyom most.
eldöntöttem,
hogy a szilveszter is épp olyan lesz, mint az év többi napja. otthon. egyedül.
az ünnep úgy lesz ünnep épp, mint ahogyan minden ünnep már jó ideje. Mint ahogy
a napsütés ünnep, vagy a pohár bor a sajttal. a virágaim új levelei, vagy a simogató
két kezem melege. a csurgó méz, vagy a narancsillat. a vaj, vagy a puha kifli.
pillanatünnepek.
Éjfél
van. Hallom a tűzijátékot és az eső kopogását az ablakon. Én meg csak fekszem
az ágyon, játszadozom a szavakkal és tudom, hogy még órákig ezt a pár sort
fogom írni. Lehetne ez egy tipikus újévi blogbejegyzés is, de nem az lesz. nem
kérek, nem kívánok és nem fogadok meg semmi különöset. Miért is tenném? Minden pillanatban valami új kezdődhet, nem csak az újévvel. Épp
olyan új életet elkezdő szerethető pillanat csak ez is, mint az összes többi az
évben.
ünneppillanat.
boldog
2009 november 18. | Szerző: betmenke
És megértette végre, hogy a boldogságot nem kell megértenie. Nem kell darabokra szednie. Megértette végre, hogy a pillanat most csak az övé. A boldogság ott van a vérében, a teste minden porcikájában, az érintésében és minden szélfútta-esőmosta lábnyomában és minden kimondatlan gondolatában is. Minden mondatban, kérdésben, válaszban, gátlásban, vágyban, mosolyban és ölelésben. A boldogság ott a szóban a papíron és az álomban, mely az ébredéssel tovaszállt. A napsütésben a reggelekből és a paplan édes melegében is. Minden megnyilvánulásában, és mindenben amit lát és amit érez ott van, merthogy benne ott van legeslegbelül. És ezt csak most értette meg igazán.
Otthon van az életében.
a világ egyensúlya
2009 november 11. | Szerző: betmenke
2002 volt. USA. És volt ott egy amerikai lány, aki azt hiszem sokat adott hozzám. Sokat segített tiszta szeretet-életet alapozni. Ami igazán furcsa és más volt benne az az, hogy ő mormon volt. Szerettem vele eltölteni a mindennapokat. Tudtam, hogy míg én délutánonként sört iszok a parton fekve a pasimmal, addig ő az állatokat eteti és kenyeret süt. A világaink különbözősége, épp mint a mágnes vonzott hozzá. A tudat, hogy az alap, a lényeg az életben mindenkinek ugyanaz, bárhová is született. Jó volt beszélgetni vele, kérdezni. Életről, halálról, apukánk haláláról és Istenről. Szerettem hinni a hitében. Majd hazajöttem. Persze a levelezés elmaradt. Az évek meg csak teltek…. A pénztárcámban azóta is ott a tőle búcsúzóul kapott gondolat…… És ő azóta is velem van, mint az ember, akit szeretek időtlenül és határtalanul, ok és cél nélkül, épp mintahogy mindenkit szeretni szeretnék. akkor is, ha hét éve nem láttam és akkor is, ha soha nem látom többet. jó őt szeretni. És jól tudom legbelül, hogy ez benne is épp így él tovább. És ami most a szavakat szüli az az, hogy a Facebookon pár hete egy bejegyzést írt, hogy nemsokára 14 órát repül Új-Zélandra. Hmm.. Én is megyek a jövő héten. Írta, hogy ő egyetlen hétre megy december első hetében. Hmm. Ekkor már kezdett mosolyra görbülni a szám…… Én még akkor ott leszek. Mi az esélye annak, hogy hét év után épp ugyanakkor menjünk Új-Zélandra? És épp ugyanakkor legyünk ugyanabban a városban? Szerintetek vannak véletlenek? Ilyen és ekkora? Hogy hét év után 27 órányi repülésre innen valaki, aki neked fontos épp akkor repüljön 14 órát és épp oda, ahová Te? Hogy két napot a hatalmas Föld sok százezer helye közül véletlenül épp ott tölts el, ahol ő is? Ha nem gondolsz bele abba, hogy ennek az esélye szinte egyenlő a nullával, akkor fel sem fogod, hogy ez nem lehet véletlen. Ha soha semmi más az életben, ez akkor is meg kell, hogy legyen írva. Ez nem lehet véletlen. Ez csak azt mutatja, hogy itt a háttérben bizony minden mindennel összefügg és mindennek megvan az oka és a célja. Életnek, halálnak, találkozásoknak, szavaknak, pillanatoknak, öleléseknek, mosolyoknak. Valaki írja azt a könyvet nekünk, helyettünk, bennünk és világot alkot velünk. Mintha állandó lenne az egyensúly. És nem csak a saját életem belső egyensúlyára gondolok, hanem a világ egyensúlyára. Mintha én tennék, én döntenék, én alkotnék, de minden szabad döntésem, gondolatom, álmom, tettem ezt az örök egyensúlyt szolgálná valami meseszerű két kézzel megfoghatatlan és aggyal megérthetetlen módon. És ez túlmutat rajtam. Ez valami olyan, amit csak érezni lehet legbelül és hinni benne, hogy bizony minden jól van úgy, ahogy van. „tökéletes az élet, még nincs elrontva. talán mert semmi nem elrontható soha. minden egyensúlyban van mindig. még a nem ölelt ölelések is. : ) imádom. a világ legegyszerűbb és mégis legcsodálatosabban bonyolult, tökéletesen összerakott dolga ez az élet. nemde?”
épp mint az összes többi
2009 október 20. | Szerző: betmenke
töltöttem a kádban. Ez olyan szimbolikus nekem. Kell lezárni a hetet, lemosni a
terheit és kell a nyugalom az az önmagamban összeszedhető tudata a boldogságnak
a következő hétre. tiszta lappal indítani a hétfőt. ilyenkor nincs villany,
csak gyertyafény és fürdősó és valami tudat alatti relaxáció és nyugalom. a
saját kis rituálém.
reggel. hideg volt. lehelet látszódó hideg. piros a ruha, smink, piros
magassarkú, harisnya, frissen mosott derékig érő ébenfekete haj. csajos,
csinos, nőcis. A világnak eszébe sem jutna, hogy a lányka ehhez felhúzza a
lábszárvédőjét, az ujjatlan kesztyűjét a kiskabátját. Arcát a csípős hidegtől
védő sállal borítja, fejére sapkát tesz és ő már csak azért is bringára pattan
és kerekezik is a Duna partján dolgozni. mert szereti. és mert ez boldoggá
teszi.
a
munkahelyen megkapja a mellette autóval elmenőktől, hogy ő biza jelenség a
reggelekben. mert ilyet ritkán látni. és jól esően elraktározva ezt
megállapítja, hogy ő épp csak annyira jelenség, mint mindenki más, azzal a
különbséggel, hogy nem szégyell élni és érezni és ezt kimutatni. mezítláb van,
ha úgy jó, vagy vállalja a pirosat tetőtől-talpig, szívvel-lélekkel, mert ma
ahhoz volt épp kedve, vagy bringára pattan, mert szereti, mégha hideg is van
már hozzá.
és
hazafelé az eső is szemetel. mintha kedved akarná venni, de ehelyett csak
mosolyt csal az arcodra. lélegezve – élve érzed a levegő tisztaságát. a
nemességét. az életed. tekersz, figyelsz a levegővételed csodájára és közben
mosolyogsz. ezt egy melletted elmenő autós sem értheti most. és csak tekersz,
viszed a bár ázott, de mégis napfényt sugárzó kisvilágod egyik kerületből a
másikba. pillanatokra nevetsz magadon, olyan vagy mint egy nőnek öltözött
kisgyermek, aki naivan tud örülni a világ apró dolgainak, aki
-még-már-újra-megint figyel az élet apró csodáira. akinek kinyílt újra a szíve,
szeme a jóra. – vagy talán be sem zárult soha.
este
tea. mint egy pár hete mindig. „szertartás”. milyen legyen? citromos roibos?
pillangó álma – virágszirmos sencha? japán cseresznye? marcipános fekete? nem
az túl erős estére. gondűző málna? tejszínes epres zöld tea? vagy jázmin?
mindbe beleszagolsz egy picit mielőtt eldöntenéd. mert szereted a teáid
illatát. jól tudod, hogy kevesebb lenne az életed teaillat nélkül. és szereted feltenni a vizet forrni, a füvet a tojásba tenni és a gőzölgő teát figyelni. megnyugtat. harmóniával és melegséggel tölt el. andalít és a hétköznapokból valami végtelenbe repít, ahol nincsenek problémák. abba a saját kis mesevilágba.
öcsi
is betoppan egy fél órára. beszélgetés, pléd, könyv, tea, boldogság. egy kis
sötétbarna nádcukorral. mert így szereted. egy kis sötétbarna a kanálban megunhatatlanul nézhető látványosan szépen feloldódó nagyon finom nádcukorral.
és
a mosoly most is ott az arcon.
:
)
hát
ez volt a mai nap. épp, mint az összes többi. : ) tökéletes
végtelen sorokban élni
2009 szeptember 3. | Szerző: betmenke
az ágyon
fekszem
szól
a dallam
bennem
valaki
írja
csendben
tollát
sosem
felemelve
szavak
születnek
kéretlen
csillagok
ragyognak
szabadságot
és utat
mutatva
hullnak alá
újra és újra
titkos
kívánsággá
kovácsolva
az elérhetetlen
végtelent
álmodom
valóra vált
boldogságom
szüntelen
szeretek
szeretni
élni
újra
2009 július 23. | Szerző: betmenke
ülsz a Duna partján, kezedben Ottlik, jobbra az Erzsébet-, balra a Lánchíd, a lábad a magassarkú cipődben lóg a rakparton elszáguldó autók fölé, a hátadat égeti a Nap. érzed, ahogy a virágos ruhádban a gerinced vonalán néha egy-egy izzadtságcsepp lefelé szalad….. lapozol, majd elgondolkodsz, kalandozol, nézed a vizet…telnek a percek, talán órák is voltak azok, épp annyival lesz több a lap a bal kezed alatt, mint amennyivel kevesebb a jobb kezednél. képek a fejedben, karakterek, mondatok, szavak a nyelved alatt. gondolatok a koponyádban és érzések a szíved melegében. jól érzed magad ott ahol vagy. boldoggá tesz a kis világod, a víz magad előtt, a Parlament a messzeségben, a bringád melletted a falnak támasztva, az új üzenet a kézi kütyüdön. boldoggá tesz aminek a világot látod. és a szépség amit minden mögé látsz, amit el sem tudsz képzelni, hogy más szeme esetleg nem láthat. Mert abban szinte biztos vagy ott legbelül, hogy más nem úgy és nem annak látja a dolgokat, ahogy Te látod őket. De az valahogy elképzelhetetlen számodra, hogy a szép ne lenne másnak máshogy szép, mint ahogy az is elképzelhetetlen, hogy másnak nincsenek a napjaiban azok a szeretett szeretetpillanatok, amikért érdemes az egyformának tűnő mindennapokat újra és újra elkezdeni. egyszercsak feleszmélsz a festmény mesevilágodból, a saját egy négyzetméternyi nyugalomszigetedről. mint aki az álomból felébred, vagy épp a hipnózisból magához tér. az autók büdösek, ott mennek el előtted, mögötted, megfojtanak. A hátad mögött a síneket újítják, ütnek-fúrnak megállás nélkül. a bringádat fellökik, melletted turisták fényképeznek a Nap már nagyon éget és szomjas is vagy… Menekülnél hirtelen. hol az álom? hol a világom? szemem láss mást megint! képes vagy rá? ugye képes vagy rá……. Kell vissza az az álom és kell vissza a mesevilágom. És a következő pillanatban már tekerem a bringát haza valami bugyuta dalt dúdolván. A hajam lobog a szélben, a Nap barnítja a vállaim és nem tudok betelni a Duna és a kedvencem a Szabadság híd látványával. Minden a helyén újra bennem és a nagyvilágban. Ami jó.
fly away
2009 április 10. | Szerző: betmenke
holnap elutazom egy hónapra
ha lesz időm-kedvem-lehetőségem, akkor itt fogok írni:
https://evikeazuton.cafeblog.hu/
mert ezt is megálmodtam magamnak – el camino
2009 február 4. | Szerző: betmenke
nem tudom miért, mi végre. minek okául, vagy minek a következményeképpen. azt az egyet tudom csak, hogy most érzem, hogy menni kell. Hív az az út magával. mindig menni kell az úton, de mindig álmodunk meg út közben álmokat magunknak. És én most az úton menés közben valahogy épp azt az úton menést álmodtam meg magamnak.
megannyi ember csak növeli magában a megálmodott álmok sorát, gyűjtögeti őket, néha leporolja őket, mert azt hiszi az álmok csak megálmodni valóak. hogy dédelgetnünk kell őket, hogy vigyáznunk kell rájuk. hogy lakatok alatt kell őket őriznünk. Azt hiszik sokan, hogy az álmok dolga megmaradni álomnak. Nem is sejtik, hogy az álmok megvalósulni akarnak. Valósággá válni. Az álmok élni akarnak. Épp, mint ahogy a Nap sütni akar, vagy egy történet megíródni, vagy a gyümölcs a fán megérni.
egyik reggel nem is olyan régen felébredtem. és tudtam, hogy ezt meg kell tennem. ismerem magam jól. tudom, hogy ami nem megy ki a fejemből pár nap alatt, az kizárásos alapon benne marad. azt meg kell tennem. Egyszerűen és következetesen működöm. : )
kihívás? önigazolás? vágy? álom? cél? Egyiket sem érzem igazán.
amit érzek az a kristálytiszta levegővételek mélysége, a monoton gyaloglás íze, a nap nemszűnő melege, az eső örökkéfriss illata, az elérhetetlen naplementék ott az út végén, a kelő nap csodája reggelente, a tejút csillagainak ezrei esténként, a kertészszívemnek oly kedves növények színei. amit érzek az egy letisztultság. Evilági rohanás nélküliség. újjászületés. tisztaság. csönd. csönd. csönd. tökéletes csönd. magam körül és ott magamban legbelül. Fizikai fáradság és lelki szárnyalás egyszerre.
érzem a könnyeim ízét, hallom a sóhajaim hangját, tudom a nevetéseket, a beszélgetéseket, amik sokszor majd magam és magam között zajlanak majd. érzem a válaszokat a kérdéseimre. érzem a fáradtságot, az erőt, a hitet, a békét, a nyugalmat és letisztult szeretetet. érzem a valami, de még nem tudom, hogy mi végét és a valami új kezdetét.
érzem, hogy hív az az út magával. Mintha a legeslegtermészetesebb dolog lenne elindulni rajta. Mintha épp annyira természetes lenne, mint az, hogy minden reggel felébredek. Várom. nagyon várom. és annyira mégsem. mert tudom, hogy jön. hogy megyek. már nem kérdés.
sokak szerint újraéljük az életünk a születéstől. És egy új élettel térünk majd vissza.
Hát Új Élet előre üdvözöllek. megvettem a repülőjegyem az el caminora.
let it go
2009 február 2. | Szerző: betmenke
Ami köztünk volt, az igazi igazság szavakkal kifejezhetetlen. felesleges is. Érzések, megérzések összessége. két szív találkozása, akik épp jókor és épp annyira találkoztak csak, hogy adjanak sokat egymásnak, de ne vehessenek el semmit sem egymástól. Hogy megmaradjanak egymásnak kérdőjeleknek, amik az idővel büszkén felállva kihúzzák magukat és felkiáltójellé változnak. Derékké, büszkévé, helyeselve a sors által már előre elrendelt, de mégis saját magunk által meghozottnak vélt döntést. Az idő múlásával a felkiáltójel tudja, hogy homályosodnia kell majd. És nem látszik majd belőle egy idő után semmi más, csak a pont ott a legeslegvégén annak a történetnek, ami talán még el sem kezdődött sosem.
kiolvasatlan könyv a polcon. : )
szép
2010 január 18. | Szerző: betmenke
a tükör a
folyosón. mostanában megállok néha és csak nézem a lányt benne, aki visszanéz
rám. az első pillanatban kívülről látom őt. a gyermekkor óta vágyott fekete
hosszú haj, nagy mellek, szép ruhák. Érintem az arc vonalát, simítom az élét,
nézem a szemeket, a gödröcskéket, az ajkak ívét és a fogak fehérségét. Ez
lennék én valójában?
mosolygok.
szépnek látom a lányt a tükör másik oldalán. szépnek látom azt, amivé lett.
szép a lány a tükörben, mert szép a lány, aki a tükör elől nézi őt. És nem a
haj, az arc, a ruhák, a fogak, a gödröcskék, vagy a mellek teszik őt széppé.
Dehogy is. hanem az, ami benne van legbelül. széppé teszi őt a kisvilága, a csöndje,
a hite és bizalma az emberekben. széppé teszi őt a mindent szeretése, az alázat
és az a gyermeteg lelke legbelül, amit oly kevesen látnak belőle. Széppé teszik
őt az álmai, a megérzései és a kérdései az élethez, a szavai és a mindig
mosolya. széppé teszi őt az élete. Széppé teszi az, hogy olyan lett, amilyen
lenni akart. : ).
a tükör a
folyosón. csak nézem a lányt benne. fekete hosszú haj, nagy mellek, szép ruhák.
fog megmosva, krém az arcra, smink a szemre, fény a szájra, fülbevaló a fülbe,
parfüm a nyakra. és elindul a lány a mindennapokba. már jól tudja egy ideje,
hogy ez ő mindenkinek minden nap minden percében a nagyvilágban. sem több, sem
kevesebb ennél. de mosollyal az arcán az utcára lépve tudja jól, hogy csak az számít
igazán, hogy ő, akik szeretik őt és akik igazán figyelnek, azok a tükör külsőségei mögé nézve mindig látják a bensőt. : )
Oldal ajánlása emailben
X