-Mit fogsz csinálni 8 hónap múlva, ha ledoktorálsz? hazajössz? Néma csönd, mintha járna az agya, kattogna, már-már zakatolna ezen az Ő életében tényleg döntő fontosságú kérdésen. Itthon élni? vagy külföldön?
-Most gondolkodom. És mindeközben megcsillan a szája szegletén egy aprócska mosoly, amit nagyon jól értek, hisz olyan régen ismerem már.
-Min gondolkodsz? És értvén a csalóka mosolyt-a nem válaszolni akarást, a most nem gondolkodni akarást, a -most ne beszélgessünk már ilyen komoly dolgokról jelzését- a saját kérdésemre kérdéssel felelek – elütve ezzel az eredetileg feltett kérdés tényleg nagyon fontos és meghatározó mivoltát…………
-Azon, hogy mit csinálsz holnap, míg én dolgozom? És a szája szélén kezdődő aprócska mosoly elindul, szalad, mígnem el nem ér az ajkak másik oldalára és fogpaszta-reklámba illő mosoly nem lesz belőle……
-Dehogy is! Azon, hogy hol igyuk meg a következő sört, mert itt zárnak. Ránézek, elmosolyodok, és értek mindent.