Régen mindig dalolni vágytam, csodás hangon énekelni És az énekemmel a madarakat is túlzengeni.
Ma már nem vágyom másra mint csendben menni és minden madár énekét észrevenni
Régen mindig festeni vágytam, a színeket életre kelteni
És a képeimmel az élet szépségeit nagyobbnak tettetni.
Ma már nem vágyom másra, mint az élet minden színét észrevéve sokat nevetni,
Régen mindig írni vágytam, a szavaknak értelmet adni
És a verseimmel a bús-komort eltakarni.
Ma már nem vágyom másra, mint a bús-komort sem feledve mindig kacagni.
Régen mindig menni vágytam, a világból minél többet látni
És az új szépségekkel a régi egyszerűt felülbírálni.
Ma már nem vágyom másra, mint az egyszerű minden percét megélve várni.
Régen mindig érezni vágytam, égni, égetni
És a az új érzésekre a régi hiányzókat lecserélni.
Ma már nem vágyom másra, mint a régi érzéseket lezárva az újakat megélni.
Régen mindig szeretni vágytam, egyre jobban lángolni
És a tűzzel a mindennapokat különlegesebbnek látni.
Ma már egyszerűen tudom, hogy minden napom különleges.
Mert szeretem így a kis egyszerű életem.
(Mások sokszor erre vágynak csak……….)