öröm

2008 február 26. | Szerző: betmenke |

Hihetetlen, hogy mennyire különbözőek vagyunk. Mi jellemek, mi életek, mi karakterek, mi emberek.

Erre mindig rá kell, hogy jöjjek. Újra és újra. Ugyanúgy éljük az életünket, ugyanaz a mindennapi ritmus. Ugyanaz a fentről eleve elrendelt értékrend. És mi mégis képesek vagyunk a számunkra örömet okozó dolgokat csak abban a ránk genetikailag jellemző kombinációban kivenni az élet színültig teli kosarából. Éljük az életünk. Az egyforma mindennapjaink. Figyelünk benne az apró dolgokra, a saját reakcióinkra, észrevesszük, hogy vannak dolgok, amikben örömünket leljük. Érzések, pillanatok, emberek, képek, színek, szituációk, ízek, szavak, dallamok, hangulatok. És van ezeknek a dolgoknak egy olyan különleges egyvelege, ami csak ránk jellemző. Ami csak a miénk. És talán az az életünk célja, hogy ezt a kombinációt megtaláljuk, a sok kis apró örömből felépülő boldogságvárunk építsük, vagy ha mást nem is legalább tudat alatt keressük az éltető láng-örömforrásaink. Bár épp elég szerintem az is, ha a nagy rohanásban észrevesszük, hogy most valami apró pici dolog már megint örömet tudott okozni nekünk.

Az öcsémmel utaztam haza Kecskemétre. Ő vezetett. Valami hihetetlen, ahogy 20 évesen a motorokról beszél. A motorozásról. Arról, amit ez az élmény ad neki. Én a kis naív, a nő, a testvér, a féltő nővér csak hallgatom. Felnőtt az öcsém. Nem azt mondja, hogy a sebesség, nem azt mondja a vagányság……. Azt mondja, az, ahogy érzed a levegőt, a szelet, azt, hogy szabad vagy. hogy a magad ura vagy. És beszél. És látom, hogy közben a szemei mosolyognak. És én, aki eddig mindig csak féltettem most lassan megértem azt a mondatát,  hogy Évi értsd meg, ha az van megírva, hogy motoron kell meghalnom, úgy halok meg. Ha az van megírva lesz valami bajom, lesz valami bajom, de nekem ezért ez érzésért megéri. De ezt úgysem fogjátok sosem megérteni. Igaza van. Valószínű sosem fogom megérteni. (bár én is mindig azt gondolom, hogy az én vízimádatom miértjét sem fogja senki soha megérteni) Szóval a motorozás szeretetét lehet tényleg nem értem meg soha, de azt hiszem a mosolyt, amit szemében láttam akkor, amikor mesélt nagyon is jól értem. És a mosolyt, amit a szembelevő motorosok láttán láttam a szemében szintén megértettem azt hiszem. Meg valami kicsikét talán abból is, hogy a motorosok miért intenek egymásnak szembefelé menet…..  Mert tudják, hogy valami közös bennük. Talán ennek az érzésnek a szeretete. Talán, mert tudják, ami bennük közös, az nem is olyan kicsi. Az öröm.