szeretem élet

2008 július 17. | Szerző: betmenke |

Szeretem az ÉLETEM. Úgy, ahogy van, hol jobban, hol kevésbé, hol így, hol úgy, de azt kell mondjam tökéletes.

Ez viccesen hangozhat most, hisz van sok minden benne, amit nem szeretek így, vannak dolgok, amiket nagyon nem értek, de ha belepakolom a negatív dolgokat az egyik serpenyőjébe annak a bizonyos élet-mérlegnek, a pozitív dolgokat a másikba, akkor úgyis kiderül, hogy az élet merő öröm.  J Hol könnyekkel-amiket szintén szeretek- hol könnyek nélkül és vigyori csík szemmel és gödröcskékkel a fejemen.

Szeretem az erőt, ami az életben van, ami az élethez kell. Szeretem azt a kereket csak taposni, megállás nélkül.

És szeretem nagyon az életben rejtőző nyugalmat, amit azt hiszem megtaláltam. A csöndet magamban. A titkom, önmagam. Az értékeim és persze a hibáim.

 

Szeretem, de annyira nagyon szeretem a kis dolgokat, amiket az életemtől kapok.

Szeretem a gyertyát meggyújtani, szeretem a fényét. Szeretem az ágyból nézni a csillagokat. Szeretem a friss levegőt. Szeretek fázni. Szeretek ásítani, tüsszenteni. A jel, hogy élek. Szeretem a vizet, szinte mániákusan.

Szeretem a ruháim szanaszét hagyni magam körül, majd, ha kedvem támad tökéletesen összetakarítani mindent.

Szeretem, imádom a színeket. A harmóniát, amit adnak. A barnát, a sötétnarancsot, a bordót, a pirosat, a feketét,  a kéket. Szeretem a kék szobámat. A virágaimat. Az új leveleiket. Hihetetlen.

Szétnézek magam körül és rá kell jönnöm, hogy mindent szeretek. A fényt is szeretem és a sötétséget is. A hangot is és a csöndet is. A zenét is, ütemet…… dallamot, ritmust…., csendben és hangosan.

 

Mennyi dolog.

Szeretem az embereket. Az ismerőseim, a barátaim, az idegeneket is, akik csak sugároznak neked magukból egy kicsit.  Szeretem a múltam, a döntéseim, az emlékeim. Miattuk vagyok az, aki vagyok. A sok utazásom –amiket láttam a világból és tanultam a világtól- nem adnám semmiért.

 

Világ, élet, öröm, tökéletesség, boldogság……

Nagy szavak, olyan végletesnek tűnők. Olyan lehetetlen szavak. Mintha nem is léteznének.

 

Kihagytam a sajtot, amit imádok, a rántott karfiolt, a borsólevest, a marcipánt, a gumicukrot, a tökmagot, a cseresznyét, a görögdinnyét…… Imádok belekortyolni egy sörbe, aminek szép a habja….. Vagy egy finom pohár bor. Egy szép színű pohár bor. Az illata….Most is érzem.

Imádom nézni, ahogy megkel a pogácsa a sütőben és kétszer akkora és aranybarna lesz.

Én annyi, de annyi mindent szeretek az életemben. Vajon más is?

Vajon az emberek elégedettek az életükkel? Szeretnek élni? Újra és újra csak élni? Minden nappal újra élni……

 

Ha akármit megtehetnék a világon, akkor nem magamra fordítanám ezt a kívánságot……

Akkor megadnám mindenkinek ezt az örök (?) harmonikus belső boldogságot.

A boldogságom mindig is megvolt. A harmóniát és a csendet valahogy most találtam meg mellé. Szóval jó lenne, ha mindenki tudna ennyire hinni az emberi szívjóságban, a szeretetben, önmagában és abban, hogy úgyis azt kapod vissza az élettől, az emberektől amit adsz neki, nekik.

 

Mennyire kifelejtettem a dolgok közül, amiket szeretek a mosolyokat…..    J J J, a szemeket, a hosszú beszélgetéseket, eszmecseréket az életről….Ezt mostanában visszakaptam az életemtől, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Kár lett volna nélküle tovább.

 

Szeretem a tollat, a papírt a szép gondolatokat.

Szeretem a hitem az életben, a bizalmam az emberekben. Szeretem a naivitásom, az érzékenységem, az alázatot, – mind munka, mind emberek felé- , amit mostanság tanulok. És a hallgatást is.

 

Van sajnos ennek a sok szépnek rossz oldala is. A kedvenc versem…..

Mécs László: A királyfi három bánata…. Mi lesz velem, ha anyukám majd nem lesz? Hogyan hálálhatnám meg az ő jóságát? A fóbiáim: rák, aids, abortusz….   De mindegy, ez nem számít.

Szeretem az életet, így, ahogy van. Szeretem a hitem a tökéletesben. Szeretem az embereket, akik körülvesznek.

 

És most csak mosolygok. J A gödröcskék ott vannak és vigyori csík a szem.  J

Szeretem a tudatot, hogy úgyis mindig jó lesz.