a nagy utazás

2008 augusztus 3. | Szerző: betmenke |

életem eddigi legkülönösebb utazásán voltam tegnap. vártam. izgultam.

jó volt nekiindulni. az elején azt hittem az utazás unalmas lesz és véget nem érő. majd erő kell kitartani, össze kell szorítani a fogam………. féltem a monotonitásától és az egyhangúságától. Nem tudom leírni. Kevés olyan dolog, érzés, hangulat van, amit ne tudnék szavakba önteni, de ez azt hiszem ilyen volt a tegnapi.

valami különös, eddig sosem átélt, megfoghatatlan érzés kerített hatalmába. ott lebegtem a saját kis világomnak a közepén és minden mindegy volt. nem voltak kérdések. nem kellettek válaszok. minden üres volt és mégis minden tele volt a tökéletességgel. emberek körülötted, hajók melletted, Te órák óta csinálod ugyanazt a kéz és lábtempót, ami egyáltalán nem megerőltető a testednek, inkább mindegyis, mit csinál a tested….  a fejeden az úszószemüveg, ami párás, alig látsz. a nap süt, de azt sem érzed. Egyszerűen csak mész előre a tökéletességbe.  hihetetlen az érzés. nincs benned semmi. semmi, semmi. az elején még gondolkodsz. majd az agyad teljesen kikapcsol. itt nincs rá szükség. elindultál, hogy önmagadnak megmutasd, hogy ezt is meg tudod csinálni. és ott jársz hogy a szíved és a víz visz magával. megnyugtat. rádöbbent, hogy a kérdéseid feleslegesek. nem kellenek válaszok sem. egyszerűen csak Te magad kellesz. utazol. mindegy jelenmúltjövő, csak a dobáló hullámok és a nagy homály van, ahol talán csak a horizonton különül el az ég és a víz kéksége. Néha hallasz hangokat magad körül, néha nyelsz egy kis vizet annak bizonyítékául,  hogy ez még nem a mennyország tökéletessége, hanem Te még igenis élsz és érzed azt, amit talán olyan kevesek, oly ritkán éreznek. teljes vagy. egész vagy. boldog vagy. feltételek nélkül. és semmi sem számít. lebegsz.

Tegnap átúsztam a Balatont. 5,2 km.