szeretni

2008 október 13. | Szerző: betmenke |

sokan benne élnek egy kockában. azt gondolják a szeretet, a szeretés véges. azt hiszik van egy mennyiség, amit képesek vagyunk adni és azt nem szabad elpazarolni bárkire. Ha adnak nem jut másnak, aki lehet jobban megérdemelné. Azt már látják, hogy a szeretet értékes, ám azt hiszik épp úgy egy “kincs”, mint a pénz, ami féltenivaló, gyűjtögetni, őrizni való. Ha adnak nem marad nekik. sokan mérlegelnek a szeretéssel. nem akarnak értelem nélkül szeretni. látni akarják, hogy az a valaki megérdemli-e, hogy tud-e helyette visszaadni, mit ad helyette és mennyit. És ezért néha már a mindennapi kapcsolatok emberek között is feltételekhez kötöttek, javakat elváróak, mérlegelőek.

sosem leszel igazán gazdag, ha csak magadnak élsz abban a kockában, ha csak magadat félted, ha nem mered magad nekiadni a többi embernek. a szeretet benned akkor lesz több, őszintébb, tisztább és feltételek nélküli, ha adsz. bárkinek. Szeretni kell. Adni kell. mindenki megérdemli. Te magad is megérdemled. Kezdd magaddal! Adj magadnak. Szeresd magad. Ha észreveszed, hogy minden épp úgy jó benned, ahogy van, akkor rájössz, hogy ezt más is meglát(hat)ja benned és el fogod tudni fogadni mások szeretetét és képes leszel másban is meglátni a szépséget. Képes leszel minden embert jónak látni és továbbadni a benned meglevő sok-sok szeretetet és érezni fogod….. ami számomra az egyik legtökéletesebb érzés a világon. : hogy teljes vagy. Tele vagy élettel. szeretettel. szerelemmel.

Néha be kell fordítani ezt az érzést, magadban lenni, csönddé érlelni, elmerülni benne, lebegni benne. nem gondolni semmire, csak épp a lélegzésedet figyelni, vagy szíved dobbanását várni. vagy azt sem. csak lenni.

Néha azonban ki kell fordítani ezt az érzést. Adnod kell. élned kell. nevetned kell. illetve hogy is kellene? Semmit sem kell tenned. De én valahogy olyan belső kötelességnek, olyan önmagam szerves részének érzem ezeket. Mintha az önmegvalósításom (része) lenne a szeretés és a nevetés. Mint egy soha fel nem növő naív kisgyermek abban a saját maga által kreált tökéletes mesevilágban. Azt gondolom így tudok a legtöbbet adni magamból abba az örök körforgásba. Nem találok fel új dolgokat, nem mentem meg senki életét, nem varrok új ruhákat, nem írok új könyveket, nem fedezek fel új csillagokat, és sajnos új fákat sem ültetek már nap, mint nap……

de…… de…… de….. képes vagyok szeretni. Az egyetlen, amit tudok. Ha mindenki feltalálna, ha mindenki életeket mentene, ha mindenki új ruhákat varrna, új könyveket írna, új csillagokat fedezne fel és új fákat ültetne, attól még ugyanígy élettelenül élnék az emberek a mindennapjaikat és ugyanígy önmagukban ellevő „szeretetkockák” ülnének mellettem nap, mint nap a villamoson.

 

viszont gondold el mi lenne, ha mindenki szeretne, vagy csak………. ha mindenki megpróbálná. vagy csak…….. ha mindenki elgondolkodna rajta.

: )

akkor már nem csak a Duna látványa tenné kellemessé a holnap reggeli munkábamenést azon a villamoson. : )