tegnap este – mint minden vasárnap – órákat
töltöttem a kádban. Ez olyan szimbolikus nekem. Kell lezárni a hetet, lemosni a
terheit és kell a nyugalom az az önmagamban összeszedhető tudata a boldogságnak
a következő hétre. tiszta lappal indítani a hétfőt. ilyenkor nincs villany,
csak gyertyafény és fürdősó és valami tudat alatti relaxáció és nyugalom. a
saját kis rituálém.
ma.
reggel. hideg volt. lehelet látszódó hideg. piros a ruha, smink, piros
magassarkú, harisnya, frissen mosott derékig érő ébenfekete haj. csajos,
csinos, nőcis. A világnak eszébe sem jutna, hogy a lányka ehhez felhúzza a
lábszárvédőjét, az ujjatlan kesztyűjét a kiskabátját. Arcát a csípős hidegtől
védő sállal borítja, fejére sapkát tesz és ő már csak azért is bringára pattan
és kerekezik is a Duna partján dolgozni. mert szereti. és mert ez boldoggá
teszi.
a
munkahelyen megkapja a mellette autóval elmenőktől, hogy ő biza jelenség a
reggelekben. mert ilyet ritkán látni. és jól esően elraktározva ezt
megállapítja, hogy ő épp csak annyira jelenség, mint mindenki más, azzal a
különbséggel, hogy nem szégyell élni és érezni és ezt kimutatni. mezítláb van,
ha úgy jó, vagy vállalja a pirosat tetőtől-talpig, szívvel-lélekkel, mert ma
ahhoz volt épp kedve, vagy bringára pattan, mert szereti, mégha hideg is van
már hozzá.
és
hazafelé az eső is szemetel. mintha kedved akarná venni, de ehelyett csak
mosolyt csal az arcodra. lélegezve – élve érzed a levegő tisztaságát. a
nemességét. az életed. tekersz, figyelsz a levegővételed csodájára és közben
mosolyogsz. ezt egy melletted elmenő autós sem értheti most. és csak tekersz,
viszed a bár ázott, de mégis napfényt sugárzó kisvilágod egyik kerületből a
másikba. pillanatokra nevetsz magadon, olyan vagy mint egy nőnek öltözött
kisgyermek, aki naivan tud örülni a világ apró dolgainak, aki
-még-már-újra-megint figyel az élet apró csodáira. akinek kinyílt újra a szíve,
szeme a jóra. – vagy talán be sem zárult soha.
este
tea. mint egy pár hete mindig. „szertartás”. milyen legyen? citromos roibos?
pillangó álma – virágszirmos sencha? japán cseresznye? marcipános fekete? nem
az túl erős estére. gondűző málna? tejszínes epres zöld tea? vagy jázmin?
mindbe beleszagolsz egy picit mielőtt eldöntenéd. mert szereted a teáid
illatát. jól tudod, hogy kevesebb lenne az életed teaillat nélkül. és szereted feltenni a vizet forrni, a füvet a tojásba tenni és a gőzölgő teát figyelni. megnyugtat. harmóniával és melegséggel tölt el. andalít és a hétköznapokból valami végtelenbe repít, ahol nincsenek problémák. abba a saját kis mesevilágba.
öcsi
is betoppan egy fél órára. beszélgetés, pléd, könyv, tea, boldogság. egy kis
sötétbarna nádcukorral. mert így szereted. egy kis sötétbarna a kanálban megunhatatlanul nézhető látványosan szépen feloldódó nagyon finom nádcukorral.
és
a mosoly most is ott az arcon.
:
)
hát
ez volt a mai nap. épp, mint az összes többi. : ) tökéletes