puzzle-élet

2009 január 11. | Szerző: betmenke

Szerintetek hibázhatunk? Tehetünk valamit rosszul? van rossz döntés? vagy minden tettünk épp úgy kell a világmindenség örök egyensúlyához és a saját lelki békénkhez, ahogy abban a pillanatban gondoltuk? tudom a választ ott legeslegbelül….. Tudom, hogy a döntéseim adják az utam, ami megmásíthatatlanul csak az enyém, de néha olyan jó lenne felülni a göncölszekérre és kívülről megnézni, hogy mi lett volna, ha valamit másképp tettem volna.

Már megint az a fránya játék a gondolataimmal. : ) puzzle-élet. és én csak játszom. megállás nélkül. teszem a kirakóm darabjait egymás mellé. és a kezembeakadt darab valahogy mindig beillik valahová a félig kész (élet)(én)képbe. döntések, vagy épp nem döntések. puzzle darabok.

Ti harcolnátok valakiért? Valakiért, aki benne van egy kapcsolatban és a saját bevallása szerint nem boldog. Harcolnátok érte, ha ott legeslegbelül azt gondolnátok, hogy nektek jó lenne együtt? Mit tennétek? De, hogy ne legyen ilyen egyszerű, mit tennétek, ha ő maga kérne arra, hogy harcolj érte. Hogy akard őt. és a mondataival rádöbbent arra, hogy jobban ismer, jobban figyel a szavaidra, mint talán azok, akikről azt hiszed, hogy igazán ismernek. És a mondatai sokkal többet elárulnak önmagáról is, mint amit eddig valaha megtudtál róla.

“kicsit megkönnyíted a dolgod azzal, hogy olyan magasra raktad a lécet hogy nem sokakkal kell bajlódnod. Harcolni meg eleve nem akarsz. Nyilván azért  nem, mert nem érzel arra jogot, talán motivációt sem, hogy beavatkozz az én és a barátnőm életébe. Ez becsülendő. Már megint elvész a lényeg, nem tudom azt írni amit mondani akarok…mindegy, biztos azt akarom mondani, hogy te nem is vagy olyan jó, én pedig nem is vagyok annyira rossz és hogy  ne hagyj ennyiben. de erre nincs jogom…..

egy biztos: az én életemből a szerelem hiányzik. A szerelmet keresem nálad még most is.”

És a szíved mélyén akarod őt. Jobban bárminél. De tudod, hogy ez az ő harca. Nem lehetsz Te ő, hogy igenis harcolj magadért. Nem lehetsz Te a kard, amivel megvívja a harcot. És nem is lehetsz az ország, amiért megvívja. Ő kell, hogy a harcos, a kard és ország legyen egyszerre. Az ok és a cél is önmaga kell, hogy legyen. Te csak az angyal lehetsz mellette, aki nem hagyja, hogy csatát veszítsen, de ő ezt sosem tudhatja meg. Nem írtál neki egy üzenetet sem soha, pedig hányszor elkezdted. Hány este gondoltál rá lefekvés előtt. És  nem tetted meg mégsem. Nem akartál jelet adni. Nem akartál a harca része lenni. Írtál neki saját titkos blogot. Saját titkos gondolatokat. Leírtad, ahelyett, hogy elmondtad volna. nézted a képeit, ahelyett, hogy őt nézted volna. álmodoztál róla, ahelyett, hogy mellette álmodtál volna.                                

És most az utolsó levél óta, – karácsony óta – eltelt pár hét. az idő megoldott mindent. válaszként ez a bejegyzés érlelődött bennem egy jó ideje. nem viszem őt tovább magammal. nem szabad. miatta sem és magam miatt sem. elengedtem. Egyszer írtam neki, hogy mind a ketten nagyon erősek vagyunk embernek maradni, de talán túl gyengék vagyunk valamihez, ami igazán fontos. boldognak lenni. szétszedtem az érzést. nem fáj. egyáltalán nem. sosem fájt. csak elgondolkodtat. talán hagytam valamit elmenni magam mellett. sodródtam. ültem csendben. vártam. nem nyúltam utána. vajon az az értékrend, amit én oly tisztának vélek és oly annyira ragaszkodom hozzá, az jó? Vagy nem harcolok eléggé a boldogságomért? Vagy éppen az a lényeg mindig, hogy megmaradjak az, aki vagyok, aki szeretek lenni? a lehető legjobbnak. Vagy csak védem magam a csalódástól? És ahogy ő látta, azért teszem olyan magasra a lécet? vagy nem is akartam őt igazán? Vagy egyszerűen ezek a saját szabályaim? a saját játékomban? a saját hőn szeretett – néha gyűlölt- erkölcsi normáim….. amik kellenek ahhoz, hogy olyan jó legyen vasárnap este gyertyafénynél órákat ülni a kádban és esténként – mégha egyedül is -, de mindig mosolyogva lefeküdni….  : )

Hiba volt nem küzdeni érte?

viszont ami a legjobb az egészben, hogy kaptam egy olyan kisszerelmet ennyi idősen újra, mint amit régebben nagyon szerettem. kisszerelmet, amikor semmi nem történt. csak a lelkek ölelkeztek…… egy Duna parti beszélgetés ott azon a padon, ölelés, egy szexnél is többet jelentő tudtuk mindketten, hogy nem szabad, de mégis kell csók. minden olyan kevés volt belőle. és mégis elég volt. és mégis kellene még. vagy már nem is emlékszem. csak egyszerűen jó helyre tettem az emlékét.

de most így kellett lennie ahhoz, hogy máskor mással, – vagy épp vele – majd máshogy lehessen.

puzzle-élet. és én csak játszom. megállás nélkül. döntések, vagy épp nem döntések. puzzle darabok.